Navracsics kiütötte az egyik aduászt a baloldal kezéből: más témát kell keresniük a politikai katasztrófaturistáknak (VIDEÓ)

2025. január 29. 12:04

Minden kétséget eloszlatott a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

2025. január 29. 12:04
Navracsics Tibor

A Debrecenbe betelepülő cégek, ipari beruházások semmilyen formában nem károsíthatják a környezetet, a városban és környékén mindenki biztonságban van – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden, miután megtekintette a hajdú-bihari kormányhivatal laboratóriumi osztályának új műszerparkját.

Navracsics Tibor jelezte: a kormányhivatal 350 millió forint értékben szerzett be olyan mérőműszereket, amelyek elsősorban környezetvédelmi vizsgálatoknál játszanak fontos szerepet.

A tárcavezető emlékeztetett, a kormány tavaly nyáron nagymértékben szigorította a környezetvédelmi engedélyezési eljárásokhoz szükséges határértékeket, amit az ipari beruházóknak kell teljesíteni.

Az intézkedés célja az volt, hogy a legszigorúbb európai sztenderdeknek feleljenek meg a magyar környezetvédelmi előírások, és ennek keretében jelentős szigorításokat hajtottak végre – tette hozzá.

A debreceni hatósági labor új műszerparkja ennek a szigorításnak tesz eleget: olyan műszereket szereztek be, amelyek az előírt rendkívül alacsony értékeket is pontosan tudják mérni – magyarázta. Hozzátette: világszínvonalú eszközökről van szó, az ezekkel történő vizsgálatok, értékelési folyamatok biztosítják, hogy „az ide települő cégek, beruházások semmilyen formában nem károsíthatják a környezetet”.

Erősen eltúlzott vita zajlik

Navracsics Tibor „erősen eltúlzottnak” nevezte azokat a politikai vitákat, amelyek az egyes beruházások körül zajlanak,

hiszen „mind a határértékek, mind a laboratóriumok által mért kibocsátási értékek ma azt mutatják, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti a debrecenieket és a Debrecen környékieket”.

A miniszter „különösen sajnálatosnak” tartja, hogy „egyes, politikai ambícióval bíró emberek és csoportok kormánytisztviselőket, a kormányhivatal munkatársait is fenyegetik, gyanúsítgatják”, akik nem politizálnak, munkájukat pártatlanul és politikamentesen, a szabályoknak megfelelően végzik, így „nem vághatnak vissza politikai érvekkel”.

Navracsics Tibor szerint „sokan ezzel élnek vissza Debrecenben és környékén, amikor a politikai hangulatot próbálják befolyásolni”.

Arra kért mindenkit, aki politikai vitában vesz részt, hogy lehetőség szerint mértékletességgel, a józan ész és a józan érvek alapján, a tények ismeretében, azok felhasználásával tegye.

Megismételte: Debrecenben és környékén mindenki biztonságban van, a jelenlegi mérések azt tükrözik, hogy a beruházások nem veszélyeztetik a városlakók és a környéken élők egészségét, a most beszerzett műszerpark pedig garancia arra, hogy a jövőben se történhessen ilyen. Abban a pillanatban, ha az előírttól eltérő értéket mérnek, a kormányhivatal, illetve a hatóságok azonnal intézkedni fognak – mondta Navracsics Tibor.

***

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyzoltan-2
2025. január 29. 14:34
"Navracsics kiütötte az egyik aduászt a baloldal kezéből:" -ha ez igaz lehetne, az csakis a véletlennek tulajdonítható... Navracsics a karakternélküliség megtestesítője, a látványos eredménytelenség ikonja! -foglalkozni sem érdemes vele...
Dixtroy
2025. január 29. 14:25
"Navracsics Tibor „erősen eltúlzottnak” nevezte azokat a politikai vitákat, amelyek az egyes beruházások körül zajlanak" Nevezzük inkább a nevén, ezek nem politikai meg bármiféle viták, hanem háború a megvalósulás ellen. Ugyan melyik nem szarja le, hogy milyen a levegő, meg a víz Debrecenben? Majd biztos érdekli őket.. Ezeket a szájtépő méretes geciket azért fizetik, hogy hergeljenek fel kellő mennyiségű embert, hogy a beruházás náluk legyen. Ne félj, ha csöcsre szalad a dolog, mindenféle aggály nélkül felhúzzák a németeknél, a zöldek meg vörösebbre tapsolják a tenyerüket, mint a környezetszennyező barnakőszén nyílt kitermelésétől valaha. Még a nyolcvanas években át tudta baszni a dunakör a népet, ne félj az osztrákoknál vagy 53 vízlépcső van, az egy sem probléma, hiszen megvesszük a termelt áramukat, ezért ne építsünk paks2-t se, a Dunát nem tudjuk hajózni a fenékküszöbök miatt, így ők húzzák le a sápot. A belgrádi vasút meg Hamburgnak, Rotterdamnak üti az érdekeit. Hazudoznak mind.
varga-judit
2025. január 29. 13:54
Azt hittem, végre hazahozta az uniós segílykét. 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
2025. január 29. 13:38 Szerkesztve
Hümm, Navracsics számomra csalódás. Szép lett volna, ha tényleg képes az önkormányzati szféra képviseletére. Sajnos nem így történt. A tapasztalt állomány kihal a túlterheltségtől, a fiatalok meg néhány hónap után lelépnek. Szuper kilátások, minden rendben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!